Kevésbé alakulhat ki csontritkulás a rendszeres borfogyasztóknál - derül ki egy brit tudósok által végzett kutatásból. Az étrend és a csontsűrűség összefüggését célzó vizsgálat alapján csak a bornak van ilyen jótékony hatása, a sörnek és röviditaloknak nem.
A Kelet-angliai Egyetem és a londoni Royal College kutatói ezernél is több, ötvenes éveikben járó női ikerpárt vetettek vizsgálat alá. Az analízis célja az volt, hogy kiderítsék, van-e kapcsolat valamilyen hatása az elfogyasztott ételeknek a csontokra. Az étrendre irányuló kikérdezésen túl a tudósok megmérték a csípőízület, a combcsont és a gerinc csontozatának állapotát. Eredményeiket az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban tették közzé, mely szerint a bor pozitív hatást gyakorol a csont sűrűségére. A kedvező állapotot előidéző polifenol nevű vegyület a szőlő héjában található, vagyis nem az alkoholnak köszönhető a csont állapotának javulása. A kutatás rámutatott arra is, hogy a sok zöldség és gyümölcs is használ ugyan, de csak keveset, a hal-, hús-, bab- és krumpliételek pedig kifejezetten előnytelennel számítanak a csontsűrűség szempontjából.
Napi egy pohár bor = egészségesebb csontozat
Magyarországon nagyjából 700 ezer és egymillió közé tehető azoknak a betegeknek a száma, akik csontritkulástól szenvednek. Különösen a nők számítanak veszélyeztetettnek, ugyanis közülük minden harmadiknál jelentkezhetnek a tünetek életük során, míg a férfiaknál ez az arány "csak" egy a tizenkettőhöz.