Szerda,    Ildikó
Keresés a tartalomban:
Keresés
Egészség Online

Wellness Online

Ha ritkul a csont tömege (Második rész)
2009. jún. 19., péntek, 05.55.23


combcsont

A csontok sűrűsége az ifjú években gyorsan nő, míg nem a harmincas évek elejére eléri a maximumot. Az esztendők múlásával azonban lassan csökkenni kezd, s ez a folyamat akkor erősödik fel, amikor már a szervezet az ásványi anyagok mennyiségi szabályozására képtelen lesz. Amikorra nemcsak a csontok keménysége csökken, hanem nő a törékenysége is.


A kórképnek több típusa ismert. Ilyen a klimax utáni csontritkulás, melyet az ösztrogén hiánya - a kalciumnak a csontba való beépülését szabályozó női fő hormonok egyike - váltja ki. A csontritkulás tünetei 51-75 esztendős kor között jelentkeznek, igaz éppúgy előfordulhatnak korábbi, mint későbbi életkorban is. Bizonyított, hogy a különböző rasszoknál más-más a kialakulás valószínűsége, azaz a fehér bőrű, illetve a keleti nők a fekete bőrűeknél sokkal inkább hajlamosak erre a betegségre.

Az aggkori osteoporosis túl a 70. életéven jelentkezik, akkor amikor elsősorban a korral járó kalciumhiány olyan mértékűvé válik, hogy a csont épülésének, illetve lebomlásának az egyensúlya megszűnik.

Időskorban e negatív folyamat kétszer gyakoribb a nők, mint a férfiak körében. Tudni való, hogy az előbbieknél sokszor akár többfajta csontritkulás is egyszerre léphet fel.

Természetes alapanyagból készült termékek az egészséges csontokért: http://www.vitafree.hu/mconet/product.php?catid=6

 

Csontritkulás témakörben további írásokat talál a http://www.csontritkulas.com oldalon