
Ennek az a magyarázata, hogy a reumatikus artritis esetében a gyulladás nem a csontok és ízületek elhasználódásának, meggyengülésének a következménye, hanem a szervezet immunrendszerének ma még tisztázatlan eredetű "téves riasztása" miatt lép fel.
A fehérvérsejtek, amelyeknek az a feladata, hogy megtámadják a szervezetbe került "idegeneket" például a baktériumokat és vírusokat, ennél a betegségnél az ízületek külső burkolatát támadják meg, és krónikus gyulladásos állapotba hozzák. Mivel a folyamat hónapokon-éveken keresztül zajlik, elvékonyodik, majd deformálódik az ízületet védő réteg, később karfiolszerű burjánzás alakul ki rajta. Azok, akik ebben a betegségben szenvednek, átlagosan tíz évvel hamarabb halnak meg, mint az átlagnépesség. A korai halált általában a gyulladásos folyamattal összefüggő szívbetegség okozza.
A kutatók ma még csak találgatják, hogy mi okozza ezt a súlyos elváltozást. Gyanakszanak vírus és baktérium okozta fertőzésre, de örökletes tényezőkre is. Mivel az utóbbi néhány évben világszerte csökkenő tendenciát mutat az új betegek száma, az a feltételezés is megjelent a nemzetközi szakirodalomban, hogy valamilyen még ismeretlen környezeti tényező is szerepet játszik.
A reumatikus artritist nem könnyű felismerni, mert kezdetben más betegségekhez hasonlóak, vagy nagyon elmosódottak a tünetek. A pontos diagnózis felállításához az alapos kikérdezés, fizikai vizsgálat mellett laboratóriumi tesztre is szükség van. A vérben található jellegzetes antitestek jelezhetik a betegség kialakulását, ugyanakkor még ez a laboratóriumi eredmény sem jelent száz százalékos bizonyosságot. Előfordul ugyanis, hogy az ellenanyag kimutatható, és a betegnek mégsem reumatikus artritise van, ugyanakkor ennek a fordítottja sem ritka. A röntgenfelvételek az ízületek látható elváltozásait tárják fel, és abban segítik az orvost, hogy elhatárolja a betegséget az artritis többi fajtájától. A betegség előrehaladtával ugyancsak a röntgenfelvételek jelzik - esetleg még a panaszok megjelenése előtt- , ha újabb ízületeket támadott meg a kór.
Természetes alapanyagból készült termékek az egészséges csontokért: http://www.vitafree.hu/mconet/product.php?catid=6
Csontritkulás témakörben további írásokat talál a http://www.csontritkulas.com oldalon